Kezdőlap >> Kamra Hírek >> Bejegyezték a Túri Kamra védjegyét
Kamra Hírek

Kamra Hírek

Bejegyezték a Túri Kamra védjegyét

Országos elismerést kapott a Túri Kamra a napokban. A Magyar Állam Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala bejegyezte a „Mezőtúri Míves Termék” tanúsító védjegyüket. A helyi, valamint környékbeli őstermelők és térségben alkotók portékáit kínáló üzlet számára igazán nagy öröm volt a döntés, hiszen hosszú előkészületek előzték meg.

– Négy éve, 2016-ban adtunk be egy pályázatot a Nemzeti Tanyafejlesztési Projektre. Ez sokféle témát és tevékenységet felölelt, egymásra épülő összetett pályázati elemeket kellett sorra vennünk – részletezte dr. Barancsi Ágnes ügyvezető igazgató, a Túri Kamra megálmodója.

– Többek között értékleltárat készítettünk a Nagykunság kincseiről, tehát a kis- és őstermelők, kézművesek termékeiről. Először Nagykunsági Ízek és Termékek védjegyre adtunk be kérelmet, ám néhány jogszabályi, valamit szervezetbeli változás következtében ezt nem fogadták el. Tavaly no­vemberben ismét megpróbáltuk, Mezőtúri Míves Termékek néven, amelyet elismertek és bejegyeztek. Sok ember munkája áll a siker mögött, ezért is olyan nagy öröm ez nekünk.

Az ügyvezető igazgató hozzátette, a kezdeteknél és a folyamatos működésnél is sok múlik az összefogás erején.

– Nagyon fontos a kapcsolattartás, a bizalom kiépítése, a visszacsatolási lehetőségek biztosítása. A mottónk is tükrözi azt az összefogást, ami a termelőkkel, alkotókkal való kapcsolatunkat jellemzi. Jelenleg negyvenkét partnerrel állunk kapcsolatban, akiknek a bolt közös értékesítési pontként biztosít lehetőséget a termékeik eladására – mondta. Hozzátette, a legnépszerűbb termékek a hús- és hentesáruk, de a sajtokat, mézeket is gyakran keresik a polcokon.

– A szalámi, kolbász, szalonna, házi májas igen népszerű. De bivalymozzarellát és ricottát is gyakran vásárolnak tőlünk. Itt, Túron van egy bivalytelep, onnan érkezik a tej, a terméket Gyomaendrődön állítják elő. A megyében rajtunk kívül csak néhány helyen értékesítik ezeket a finomságokat. Tésztafélék iránt is van kereslet, a fürjtojásból készült változatok szintén kelendőek. A méz pedig a koronavírus miatti vészhelyzet első időszakában volt igazán keresett – részletezte.

A bolt egyébként a megnyitása óta már jó néhány díjjal és kitüntetéssel büszkélkedhet. Egyebek mellett tavaly elnyerték az Év Boltja címet, amelyre idén is pályáztak. Cikkünk írásakor még nem volt meg az eredmény.

fotó: Dr. Barancsi Ágnes ügyvezető igazgató, Beküldött fotó

forrás: szoljon.hu – 2020. 06. 12. – Szabó Lilla Laura

 

megosztás

Kövess minket:

Legújabb híreink:

Jelenleg a Túri Kamra oldal átdolgozás alatt áll, a termékeink megrendelésének lehetősége szünetel.

Szíves megértésüket köszönjük!

Túri Kamra üzemeltetői