Tóth Lajos őstermelő által készített Nagykunsági kolbászt HÍR védjegyes termékként tartja nyilván az Agrárminisztérium. Hagyományok – Ízek – Régiók; a HIR-védjegy olyan jelölés, amely biztosítja az oltalma alatt álló termékek különleges minőségét.
„Itt, Túrkevén ma is úgy készítjük a kolbászt, ahogy elődeink készítették száz-százötven évvel ezelőtt”– mondta el Tóth Lajos, miközben a füstről épp csak leszedett kolbászt mutatta.
„A titka az, hogy minimális mennyiségű bors kerül bele, az egész kömény mellett őröltet is teszünk bele és persze kizárólag sertéshúsból készül. Emellett az errefelé hagyományosnak számító meleg füstöléssel tartósítjuk, ami alapjaiban eltér attól a technológiától, amivel például a csabai kolbászt készítik.”
Jövő héttől bővítjük hűtő kapacitásunkat, nagyobb választékkal, nagyobb mennyiséggel várjuk kedves vásárlóinkat! Figyelje hirdetésünket, hamarosan jelentkezünk!