Előre is elnézést kérek az olvasóktól a tőlem megszokott őszinte és egyenes mivoltom miatt. Ezt nem lehet félreérteni és lehet engem ezért szeretni vagy nem szeretni.
Közel 5 évig tartó tudatos hálózatépítés előzte meg a Túri Kamra helyi termékbolt, kézműves hálózat létrejöttét, mely immáron 4. éve működik. Sokan a csodánkra jártak, hiszen ilyen összetartó, kultúráját őrző kisvárosi termelői közösség, helyi értékesítési pont nincs más az országban. Nem kis büszkeséggel töltött el bennünket a sajtó (M1 és ATV) és néhány ismert személy (pl. Mautner Zsófi, Szily Nóra, Mányi Tibi jóvoltából Balázs Fecó, Vikidál Gyula, Hobó) elismerése. Kitartó, kemény munkánknak köszönhetően 2018-ban Agrárminiszteri elismerő oklevélben, 2019-ben és 2021-ben Év boltja és 2020-ban Észak-Alföldi innovációs díjban részesültünk. A sikereket együtt, közösen értük el rövid idő alatt.
Ez egy rögös, nehéz, lemondásokkal teli út. Ezt mindenki tudja, aki taposta, hajtotta a Túri Kamra pedálját. Taposták a kollégák, ameddig bírták és mikor kifáradtak nem ismerték be önmaguknak a gyengeségeiket, nem álltak meg erőt gyűjteni, nem tudtak változtatni és kétségbeejtő módon megbomlott az egység. Helytelen döntés, érthetetlen dolgozói vita, eltitkolt mentális probléma, hűtlen kezelés, struccpolitika és lopás ütötte fel a fejét a közösségben. Minden olyan gyorsan történt, hogy szinte 2 hónap leforgása alatt válaszút elé állított az élet. A vállalkozó társakkal közös véleményünk, hogy a mai világban nagyon nehéz a munka és a kollégák iránt alázatos, empatikus, tisztán látó és gondolkodó kollégákat találni, főként olyat, aki érti a Túri Kamra eszméjét. Most érkezett el az a pont, amikor a felelősség elől már nem lehet elmenekülni és tiszta vizet kell a pohárba önteni. Őszintén szólva valamit csak jól csináltunk, mert egy budapesti cég szerzői jogokat sértve a levédett Túri Kamrás logós képeinkkel árulja a termékeit.
Az út kizárólag előre vezet! A változásokkal lépést tartva átalakultunk. A Túri Kamra marad a régi helyén (volt Róka húsbolt) és tovább őrzi a helyi értékeket a bemutató polcokon illetve helyi kézművesek dísztárgyait értékesíti. Továbbra is várjuk gyermekcsoportok megkeresését, szívesen tartunk foglalkozásokat. A piaci igényekhez alkalmazkodva a pályázatírói tevékenységünket megerősítettük. Elsősorban az ős-és kistermelők, kézművesek értékteremtő munkáját segítjük, de a helyi lakosok, vállalkozások fejlesztéséhez is nyújtunk pénzügyi, szakmai szaktanácsadást, pályázatírást. KOMPLEX TUDÁSBÁZISSÁ alakultunk. Munkánk fókuszában továbbra is a mezőtúri értékek, a helyi gazdaságfejlesztés áll. Elkezdődött Jász-Nagykun-Szolnok megyében a Túri Kamra brand, a levédett szellemi termékek, a helyi közösségi mintamodell kiépítése. 2022-től lényeges pályázati forrás jut a helyi termékek piacra jutásának támogatására. A járvány helyzet alatt lényegesen felértékelődött a helyi, egészséges élelmiszerek jelentősége, sorra nyílnak a helyi termelői piacok. Szívesen várom azt a helyi vállalkozót vagy vállalkozást indító jelöltet, aki érti ezt az eszmét, lát fantáziát és lehetőséget a helyi termékek értékesítésében, vállalkozásával méltón képviselné a hálózatban a mezőtúri értékbázist.
Tudásbázisunk továbbra is a Túri Kamra üzletében üzemel a helyi értékekkel együtt.
„Mezőtúr értéke, közösségünk ereje”
Dr. Barancsi Ágnes
e-mail: info@barancsiagnes.hu
tel: 30-3597-435, 70-278-5411
Nyitvatartás: hétfőtől péntekig 8:00-16:00-ig, illetve előre egyeztetett időpontban